---

Gondolataim, elmélkedéseim

---

Valami csoda folytán, mostanában, egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy a Te gyönyörű mosolyod láttán, boldogság, öröm járja át a szívem. Hogy boldogságod engem is boldoggá tesz.
Látod? Fogalmad sincs arról, milyen széppé teszed az életemet, azzal, csupán azzal, hogy rám mosolyogsz…

---

Egyre inkább úgy gondolom, a szerelem olyan, mint a kábítószer függőség! Amikor kezdetét veszi a románc, eufórikus hangulat veszi birtokba tested-lelked. Semmi más nem érdekel,csak Ő! És mindennap, egyre többet is többet szeretnélkapni belőle! Még nem követted el az erkölcsi botlást,de játszol a gondolattal, mégis határozottan érzed, kontroll alatt tartható minden érzés. Két percig Őrá gondolsz, majd három órán keresztül eszedbe sem jut. De lassan-lassan, ahogy egyre telik, múlik az idő, már Tőle függ minden érzésed. Fel sem tűnik, hogy már három órán keresztül Őrá gondolsz, és talán csupán két perc telik úgy, hogy nincs eszedbe. Majd később, ha nincs a közeledben, elvonási tünetek kezdenek jelentkezni. Majd képes vagy akár egy kábítószerfüggő, megalázkodni, vagy lopni… csak, hogy minél több jusson neked belőle. Majd eljön a pillanat, amikor életednél is fontosabb! Sőt, élni sem tudnál már Nélküle!

---

 

A magunkról bennünk élő kép csupán elképzelés, ahogy másokról alkotott képeink is. És hogy minek tartjuk magunkat - hősnek, áldozatnak, boldognak, magányosnak -, folyton változik. A kis idegsejtjeink csak dolgoznak szakadatlanul és alakítják a világunkat. Így hát szinte varászlatos módon az elménk valóra válthatja az álmainkat. Végül is a megoldás talán csupán annyi, hogy bízzunk magunkban, és ne tántorodjunk el a boldogság keresése közben.

---

...ha kérded, miért szeretlek?... mert az én gyengeségem a Te erősséged, az én lelkem a Tiéddel szív egy levegőt, csak mert nélküled én már nem létezem, és örömöd nélkül, bennem látott boldogságod nélkül úgy sorvadok el, mint a fa, mely az oázis felszáradása után is reméli, érkezik az eső, mely még megmentheti...

 

---

Néha, fogd meg a kezemet és helyezd el a mellkasodra.
Mintha éreztetnéd velem mindazt amit képtelen vagy kimondani..
Követem szíved ritmusos dobogását és finoman, szinte észrevétlenül
belopózok álmaidba, és magamhoz ölellek!

---

A magányos ember soha nem azért vonul vissza magányába, mert arra vágyik, hanem titokban azt reméli, hogy az az ember, akit szíve mélyén szeret, vagy valaki, akit majd őszintén szeretni tud, megtalálja őt, és utána megy magányába, hogy kiszabadítsa onnan, saját lelke fogságából.

Mégis, valahányszor valaki belopakodik magány-barlangjába, elzavar maga körül mindenkit.

Bizonyítékot vár, hogy aki ide jött, az valóban megérdemli a bizalmat. Valóban érte jött, nem csak önzőség vezette, hanem igazi mély, és őszinte szeretet.

A szeretet megváltására vágyik. Arra vágyik, hogy a szeretet, amit érez, visszatükröződjön a másik ember szemében, ha bele néz. Arra vágyik, hogy a másik szeretete elhatoljon a szívéig, hogy ott körtáncot járjon, és útra keljen, átjárja testét, lelkének minden zegét-zugát, és azután lángra lobbanjon a szemében, hogy amikor a másikra ránéz, az ezt a szeretet lássa benne.

Csak a mély és őszinte szeretet képes megváltani a lélek szenvedéseit.

De csak az a szeretet, amit nem tartunk meg magunkat, hanem oda adjuk azoknak, akiket szeretünk, és azok elfogadják tőlünk, és cserébe ők is adnak.

Ha a szeretet nem kél útra, akkor marad a lélek fájdalma, a magánybarlang lesz az otthonunk.

Visszahúzódunk, és várjuk, hogy valaki elég elszánt, elég eltökélt legyen, és felvértezze magát az egyetlen fegyverrel, mellyel áthatolhat bánatunk szilárd falán.

Vele legyen a Szeretet. Az a szeretet, mely nem ismer korlátokat.

Nem ismer határt. Nem ismer akadályokat. Nem változtathatja meg semmi sem.

Lát, és hall. Érez, és képes útra kelni.

Mert érezzük, hogy annyira, de annyira boldogító, hogy oda adjuk annak, akit a leginkább szeretünk, és mivel ő is szeret minket, hát nekünk adja, hogy mi is részesei legyünk a csodának.

Aki képes hallani saját lelkében a szeretet hangját, az tudja, hogy mit kell tennie. Nem habozik megtenni azt. A szeretet mutatja az utat.

Aki pedig őszintén szeret, de szeretetét nem adhatja oda, visszahúzódik magánybarlangjába, és arra vár, hogy a szeretet útra keljen.

Nincs más választásom. Nem maradt már semmi sem.